Hogyan kerülhető el a diabéteszes végtagamputáció?
Habár Magyarország lakosságának közel tíz százaléka érintett a cukorbetegségben, csak kevesen vannak tisztában azzal, hogy cukorbetegként mekkora jelentőséggel bír a bőr és főként a lábak megfelelő ápolása. Kellő körültekintés hiányában a végtagok idegpályái is károsodhatnak (neuropátia léphet fel), aminek következménye bőrelváltozás, fekély, súlyos esetben végtag-amputáció is lehet.
Hazánkban évente közel 3600 cukorbeteg ember alsó végtagját amputálják*, ennek ellenére még mindig alacsony a megelőzésre figyelmet fordító és megfelelő életmódot folytató diabétesszel élők aránya. A cukorbetegeken végzett amputációk közül a neuropátiás eredetűek jelentős hányada megelőzhető lenne. A ma is rendelkezésünkre álló preventív és terápiás lehetőségek hatékonyabb felhasználása révén a lehetőségek nyitottak a cukorbetegek életének meghosszabbítására, életminőségének számottevő javítására – és egyúttal az egészségügyi rendszer terhelésének csökkentésére is. A neuropátia megelőzésében segíthet a Medifleur cukorbetegek részére fejlesztett lábkrémje, amit a kifejezetten a lábfejen és a talpon jelentkező bőrkeményedések, repedések és kisebb sérülések kezelésére ajánlott. A cukorbetegeken alkalmazott lábkrém hatásának vizsgálatát követően Dr. Kempler Péter, a Semmelweis Egyetem Neuropathia Laboratórium vezetőjeként az alábbi szakvéleményre jutott.**A tizenkét fős, 2-es típusú cukorbetegséggel élő betegnél történt vizsgálat során az alanyoknál autonom károsodás, sensoros károsodás, enyhe fokú perifériás alsó végtagi verőérbetegség, retinopathia és bőrpír tünetek voltak jellemzők eltérő mennyiségben, bőrkeményedés pedig az összes beteg lábán előfordult. A tizenkét cukorbetegen végzett 6 hetes vizsgálatunk eredményei szerint a ’MEDIFLEUR lábkrém cukorbetegeknek’ termék rendszeres használata alkalmas a bőrkeményedések méretének csökkentésére és állagának felpuhítására, így ajánlható a diabeteses láb szempontjából veszélyeztett cukorbetegek lábápolására. A magyar fejlesztésű és gyártású MEDIFLEUR lábkrém cukorbetegek részére TÖBB MINT 20 ÉVE áll a száraz és érzékeny bőr szakszerű ápolásának szolgálatában. Kipróbálnád a MEDIFLEUR speciális kozmetikumait, de nem vagy biztos benne, hogy megfelelőek számodra? . ** A Sunfleur lábkrém alkalmazása diabeteses láb bőrtüneteinek fennállása esetén – Klinikai tanulmány, Dr. med. habil. Kempler Péter egyetemi docens, az MTA doktora, Semmelweis Egyetem ÁOK, I. Belgyógyászati Klinika, Neuropathia Laboratórium vezetője, 1993 |